Hardver

A lehetetlen a kedvenc kiindulópontunk.

Az Apple Hardverek csapatának egyik tagja Apple AirPods Max fejhallgatót helyez egy bábu fejére egy laborban.

Mérnökeink már eddig is letettek az asztalra néhány komoly eredményt, és továbbra is forradalmian innovatív áttöréseken dolgoznak. Nem a könnyű, hanem a lenyűgöző megoldásokat keresik.

Suzie és csapata számára minden a tökéletes hangzásról szól.

Suzie története

Az Apple egyik akusztikai prototípus-fejlesztésekért felelős csapatának vezetője, Suzie egy mikrofont igazít egy bábu elé az Apple cupertinói fejlesztőlaborjában.

Az Apple akusztikai prototípusok fejlesztéséért felelős egyik csapatának vezetőjeként Suzie állandóan feszegeti a hangtechnikában rejlő lehetőségek határait. Az Apple HomePod fejlesztése során ő dolgozott ki néhányat a számos prototípus közül, amelyek segítettek a hangsugárzók precíz elhelyezésének meghatározásában, valamint abban, hogy az asztalról visszaverődő hullámok ne rontsák a hangminőséget. A cél az volt, hogy konzisztens hifihangzást érjenek el, amely a hangzástérben mindenütt egyformán jól hallható. „Csapataink minden esetben olyan szintű részletességgel és odafigyeléssel oldják meg a feladataikat, amit korábban – mielőtt az Apple-nél kezdtem volna dolgozni – nem gondoltam volna lehetségesnek. Minden projekttel eggyel magasabbra helyezzük a lécet. És az ügyfelek pont ezt várják tőlünk.”

Találd meg a csapatod, és légy a történet részese.

Akusztikai technológiák

Segíts tisztábbá és valóságosabbá tenni az Apple termékek hangját, és csatlakozz a világ legfejlettebb akusztikai fejlesztőcsapatához, ahol innovatív új hangrendszereket fejleszthetsz ki, és finomhangolhatod a minőséget. A csapat az akusztikai tervezés, a jelátalakító-tervezés, a zaj- és rezgéstervezés, az audioelektronikai tervezés és architektúra, az akusztikai validálás tervezése és az audioalkalmazások és -technológia területén tevékenykedik.

Az aktuális akusztikai fejlesztői munkakörök megtekintése

Analóg és digitális tervezés

A csapat mérnökei fejlesztik a következő generációs Apple termékek áramköreit. Az alaplaptervezéstől a nagy sebességű csatlakozások, az érzékelők és a kijelzők integrált áramköreinek tervezésén át egészen a legapróbb tranzisztor kialakításáig a csapat innovatív fejlesztéseinek köszönhető, hogy termékeink folyamatosan egyre okosabbá és hatékonyabbá válnak. A csapat az AC–DC- és DC–DC-rendszerek, a jelkeverés-tervezés, a tápellátás-tervezés, a modellezés és validálás, a logikai tervezés, az áramkörtervezés, az ellenőrzés és az alaplaptervezés területén tevékenykedik.

Az aktuális analóg és digitális tervezési munkakörök megtekintése

Architektúra

Ez a csapat egyre kijjebb tolja az Apple-eszközök határait. Ők tervezik az Apple egylapkás (system-on-chip, SoC) architektúráját – fejlesztik az áramellátást, a teljesítményt és a hőkezelést optimalizáló algoritmusokat, valamint a jövőbe mutató prototípusrendszereket. Emellett szoftverfejlesztési eszközöket és elosztott számítási kapacitásokat is fejlesztenek és építenek az Apple fejlesztői közössége számára. A csapat a processzorarchitektúra, az SoC-architektúra, a rendszerarchitektúra, a biztonsági mikroarchitektúra, a platformtervezés, a tápellátási/hőkezelési architektúra, a grafikus kártyák rendszerarchitektúrája, a modellezési architektúra tervezése, a gépi tanulás, az adattudomány és a vezeték nélküli rendszerek architektúrája területén tevékenykedik.

Az aktuális architektúrafejlesztői munkakörök megtekintése

Akkumulátorfejlesztés

Csatlakozz csapatunkhoz, és a többi termékfejlesztővel együtt tervezz innovatív akkumulátorokat, amelyek több energiát tárolnak minden korábbinál kisebb helyen. A csapat a cellafejlesztés, a fejlett anyagok fejlesztése, a folyamatfejlesztés, a műszerezettségtervezés, a termékintegráció-tervezés, a minősítéstervezés, a hibaelemzés-tervezés és a tervtesztelés területén tevékenykedik.

Az aktuális akkumulátorfejlesztői munkakörök megtekintése

Kameratechnológiák

Csatlakozz csapatunkhoz, amely a kamerarendszerek fejlesztéséért felelős – az érzékelőktől a lencsékig. Innovatív fejlesztéseiddel hozzájárulhatsz, hogy az Apple új generációs termékeivel még lenyűgözőbb fényképek készülhessenek. A csapat a számítógépes látástechnológia-fejlesztés, a kameramodul-fejlesztés, a kameramechanika-fejlesztés, a kameraelektronika-fejlesztés, az optikai tervezés, a kamerarendszerek, a gyártás és feldolgozás, a képérzékelés és az analóg/digitális érzékelés területén tevékenykedik.

Az aktuális kamerafejlesztői munkakörök megtekintése

Ehsan minden termékbe becsempész némi varázslatot.

Ehsan története

Ehsan, az Apple az érzékelőeszközök tervezéséért felelős csapatának műszaki menedzsere egy iPhone-on dolgozik a fejlesztőlaborban.

Az Apple minden fejlesztése a legkülönfélébb szakterületeken dolgozó alkalmazottak százainak együttes munkáját dicséri. Ehsan számára azonban a felhasználók érintése a legfontosabb. Ő ugyanis az érzékelőeszközök tervezéséért felelős csapat egyik műszaki menedzsere. Ehsan csapata felel a következő generációs érintés-, optikai és mozgásérzékelő technológiák mechanikájának tervezéséért és beépítéséért az Apple termékekbe. Az, hogy a fejlesztések megfelelően illeszkedjenek és tökéletesen működjenek, nem csupán kreativitást, hanem együttműködési készséget is követel Ehsantól. „Úgy gondolom, azért végezzük így a munkánkat, mert nem egyszerűen termékeket hozunk létre. Valami olyan dolgot alkotunk, amely elvarázsolja a felhasználókat.”

Kijelzőtechnológiák

Ez a csapat fejleszti a rendkívül innovatív kijelzőket az Apple teljes termékpalettájához, azaz az Apple Watchhoz, az iPhone-hoz, az iPadhez és a Machez is. A teljes folyamat során, a kezdeti koncepcióktól a sorozatgyártásig, egyre-másra döntik le a korábbi technológiai határokat, hogy a felhasználói élmény még jobbá váljon. A csapat az elektronikai tervezés, mechanikai tervezés, folyamattervezés, anyagmérnöki fejlesztések, gyártástervezés, fizikai fejlesztések, képalkotás-fejlesztés, optikai fejlesztés, szoftverfejlesztés és szilikon alapú fejlesztések területén tevékenykedik.

Az aktuális kijelzőfejlesztői munkakörök megtekintése

Fejlesztési projektek menedzselése

Ez a csapat a háttérből irányítja a világ legsikeresebb termékfejlesztési folyamatát az Apple termékeinek koncepcióterveitől a piacra dobásig. A csapat a hardverprojekt-menedzsment, a szilikontermék-menedzsment, a termékfejlesztési projektmenedzsment, a rádiófrekvenciás és vezeték nélküli projektek menedzsmentje és a rendszerprojekt-menedzsment területén tevékenykedik.

Az aktuális fejlesztési projektmenedzsmentbeli munkakörök megtekintése

Környezetvédelmi technológiák

Szeretnénk a világot jobb állapotban magunk mögött hagyni, mint ahogy megörököltük, és ez a csapat az, amelyik erre leginkább odafigyel. Csatlakozz hozzájuk, és piacvezető törekvéseink részeseként te határozhatod meg azokat az irányelveket, amelyek mentén minden egyes Apple termék – a tápkábeltől a kijelzőig – biztonságosabb lesz a bolygónk és lakói számára. A csapat felelőssége a beszállítók anyagainak tesztelése is. A csapat a toxikológia, a biokompatibilitás, a korlátozott felhasználású anyagok, az élettartam-elemzés, a megfelelőségi fejlesztések és a környezetvédelmi programmenedzsment területén tevékenykedik.

Az aktuális munkakörök megtekintése a környezetvédelmi technológiák területén

Egészségtechnológiák

Az emberi testet figyelő és arról adatokat gyűjtő szoftver- és hardverrendszerek fejlesztésével ez a csapat hozzájárul, hogy az emberek tájékozott döntéseket hozhassanak, amelyek segítik jóllétüket a mindennapokban és hosszabb távon is. A csapat az orvosbiológiai kutatás-fejlesztés, az orvosbiológiai tanulmányi fejlesztések és az edzésfiziológia területén tevékenykedik.

Az aktuális egészségtechnológiai munkakörök megtekintése

Gépi tanulás és MI

A gépi tanulás gyakorlatilag az Apple összes terméke és szolgáltatása esetében egyre fontosabb szerephez jut, így az ezen a területen végzett munkáddal számos csapat munkájára hatással lehetsz. Olyan algoritmusok kidolgozásában vehetsz részt, amelyek a mesterséges intelligencia legösszetettebb problémáira keresik a megoldást, hogy a munkád nyomán létrehozott, rendkívül hatékony neurális processzorok még gyorsabb és jobb felhasználói élményt biztosíthassanak. És mindezt az adatvédelmi szakértők iránymutatásai mentén, hogy a felhasználók magánszférája ne sérüljön. Szólj bele te is, hogy a prediktív technológiák milyen szerephez jussanak a Face ID-ben, az ARKitben, az Animojiban vagy számos egyéb, még fejlesztés alatt álló termékben és funkcióban. A csapat a mesterséges intelligencia, a számítógépes látástechnológia, az adattudomány és a mélytanulás területén tevékenykedik.

Állásajánlatok a gépi tanulás területéről
További információ a gépi tanulással és MI-vel kapcsolatos munkakörökről

Mechanikai fejlesztés

Ez a csapat kézzelfogható valósággá formálja a képzelet alkotásait. A világ legkifinomultabb ipari formaterveit a legújabb, leginnovatívabb technológiákkal ötvözve nagy ötleteket zsúfolhatsz egészen kicsi helyre – és lophatod be ezeket az eszközöket emberek millióinak életébe. A csapat a termék-formatervezés, a mechanikai tervezés és az anyagmérnöki fejlesztések területén tevékenykedik, és CAD-, illetve CAE-specialisták jelentkezését is várja.

Az aktuális mechanikai fejlesztési munkakörök megtekintése

Folyamattervezés

Ebben a csapatban a mérnöki tudományok alapjait használhatod fel, és akár a nulláról építkezhetsz. Egyes projektekhez új berendezések, új anyagok, sőt akár új gyárak szükségesek. Munkáddal néha hegyeket mozgatsz meg – majdnem szó szerint. A csapat a platform-folyamattervezés, a modul-folyamattervezés, a paneltervezés, a vékonyréteg-tervezés, a lézeres folyamattervezés, a bevonatfejlesztések és a prototípus-fejlesztés területén tevékenykedik.

Az aktuális folyamattervezési munkakörök megtekintése

Megbízhatóságtervezés

Az Apple hosszas munkával elérte, hogy nevét a hihetetlenül jó minőségű termékekkel azonosítják. Ez a csapat a hardveres és a szoftveres csapatokkal együttműködve dolgozik, hogy termékeink és a beszállítóink által szállított alapanyagok megfeleljenek a vállalat és a fogyasztóink minőségi elvárásainak. A csapat a megbízhatóságtervezés, a hibaelemzés-tervezés, a teszteléstervezés és az anyagmérnöki fejlesztések területen tevékenykedik, de megbízhatósági mérnök-technikusokat is vár.

Az aktuális megbízhatóságtervezési munkakörök megtekintése

Érzékelőtechnológiák

A kézmozdulat-érzékelők és az ujjlenyomat-felismerő Touch ID kitűnő példái annak, hogy a csapat milyen eredményekre képes az Apple hardveres, szoftveres és egyéb csapataival karöltve. A csapat az érzékelőhardverek tervezése, az érzékelő ASIC-architektúra, az algoritmustervezés, a gépi tanulás fejlesztése, a mélytanulás, a firmware-fejlesztés, a szoftverfejlesztés, a minőségbiztosítás-tervezés, valamint a felhasználói viselkedés és az emberi tényezők tervezése területén tevékenykedik.

Az aktuális érzékelőfejlesztői munkakörök megtekintése

Szilíciumtechnológiák

Csatlakozz a csapathoz, amely a nagy teljesítményű, hatékony energiafelvételű egylapkás processzoraink, valamint a szükséges analóg IP-k és nagy sebességű interfészértékelés fejlesztéséért és gyártásáért felel. A csapat a mikroarchitektúra, a modellezés, az RTL-tervezés és -ellenőrzés, az egyéni és ASIC fizikai tervezés, a CAD, az IT, a szilíciumtechnológiai prototípuskészítés és -ellenőrzés, az öntősor- és terméktervezés és az alacsony áramú tervezés területén tevékenykedik.

Az aktuális munkakörök megtekintése a szilíciumtechnológiai fejlesztések területén

Rendszertervezés és teszteléstervezés

A csapat tagjaként biztosíthatod, hogy az Apple által készített minden hardver a teljes gyártási folyamat során megfeleljen a legmagasabb minőségi elvárásoknak is. A csapat tagjai az Apple termékekben lévő különféle modulokból építenek és terveznek komplex rendszereket. Emellett a csapat kalibrál és tesztel, illetve kifejleszti a szükséges műszereket, szerelvényeket, infrastruktúrát és diagnosztikai szoftvereket. A csapat a hardverrendszer-integráció, a funkcionális tesztek tervezése, a mérés és kalibrálás, valamint a szerelvénytervezés területén tevékenykedik.

Az aktuális rendszer- és teszteléstervezési munkakörök megtekintése

Vezeték nélküli hardverek

Lépj be a csapatba, amely mindent belead a világ legjobb vezeték nélküli termékeinek megalkotásába. Az Apple vezeték nélküli technológiáinak fejlesztői folyamatosan újabb és hatékonyabb csatlakozási lehetőségekkel növelik termékeink teljesítményét. A specialisták mélyen beleássák magukat a vezeték nélküli technológiákba, ami az olyan innovatív egylapkás rendszerek fejlesztésében segít, melyek még jobbá varázsolják a felhasználói élményt. A csapat platformarchitektúra-szakértői pedig teljesen új élmények alapjait fektetik le, köztük olyanokét, amelyek érzékeléstechnológiai innovációinkat aknázzák ki. A csapat az antennatervezés, a rádiófrekvenciás fejlesztések, a rádiófrekvenciás rendszerek integrációja, a rádiófrekvenciás védelem, a rádiófrekvenciás rendszerek és kalibráció, a vezeték nélküli kommunikáció fejlesztése és tesztelése, a szabályozástervezés, az EMC, a megfelelőségi és teljesítménytesztelés, a humánergonómiai tervezés, a WLAN-/Bluetooth-architektúratervezés, a GNSS-architektúratervezés, a kommunikációs rendszerek architektúratervezése, a mobilhardverek architektúratervezése, a vezeték nélküli rendszerek architektúratervezése, az RFIC-fejlesztés, a PHY/MAC algoritmusfejlesztés, az RF-karakterizáció, az RF-tervellenőrzés és a vezeték nélküli rendszerek fejlesztése területén tevékenykedik.

Az aktuális munkakörök megtekintése a vezeték nélküli hardverfejlesztés területén